Jelentés az Ötbányai Klánszövetségről
- on 03.11.08
- Archivum
Az egyre bővülő Szövetség még mindig szeretettel várja azon klánokat, akik csatlakozni kívánnak!
Eddigi tagságunk:
- A Szél Fiai
- Álom
- Aquillorn Acéltövisei
- Elfeledett Kötelék
- Fekete Unikornis – Lovagrend
- Khaaldar Ház
- Törpe Légiók és Bajtársaik
- (Sebzett Lelkek)
Meggyőződésünk, hogy legalább még ennyi tisztességes és jóravaló klán lakik Ötbányán és vonzáskörzetében, mely klánoknak valóban érdeke lehet belépni a Szövetségbe, hiszen feltétlen támogatójuk Ötbányának. Így pedig köztünk a helye!
Ha VALÓBAN tenni akar egy klán a városért, akkor a Szövetség erre méltó fórumot és lehetőséget biztosít.
Ízelítőül az alapokirat I. és IV. pontjai:
I. A tanács alapelvei:
I./1. A tanács demokratikus.
I./2. A tanács a város és nem az egyes klánok érdekeit képviseli.
I./3. A tanács egységes, így a döntését minden klán betartja, függetlenül miképpen szavazott.
I./4. A tanács bár viták mentén hoz döntést, a szava szent. Megsértése szankciókat von maga után.
I./5. Bármely Ötbányai klán szabadon beléphet (, ha az aktuális klánvezér aláírja az alapító okmányt).
I./6. Bármely klán kiléphet szabad akaratából a tanácsból, ám újbóli felvételéről már szavazás kell, hogy döntsön a tanács.
I./7. Klánt kizárni csak igen nyomós okkal lehet. Tartózkodni kell ezen jog alkalmazásától.
I./8. A tanács mindenek felett demokratikus, egységes és Ötbánya elkötelezett híve.
I./9. Karomat és Kardomat Ötbányáért!
IV. A tanács feladatai: A tanács nem a város vezetése. Célja Ötbánya építése, felvirágoztatása, polgárainak szellemi és fizikai biztonságának biztosítása.
IV./1. A kultúráról: A tanács feladata a kulturális élet fenntartása, a művészetek és tudományok anyagi és szellemi támogatása békeidőben. Hogy ezt miképpen oldja meg, az a tanács döntése.
IV./2. A gazdaságról: A tanács pénzügyileg, erőforrásilag és a munkaerőt illetően támogatja a gazdaság fejlődését különböző beruházásokkal, építkezésekkel. A fejlesztések és kutatások támogatása, ösztökélése. Hogy ezt miképp oldja meg, az a tanács döntése.
IV./3. A diplomáciáról: a tanács diplomáciailag a várost képviseli. A tanácsban résztvevő klánok diplomáciailag természetesen függetlenek, ám élesen nem mehetnek szembe a tanáccsal.
IV./4. A hadászatról: a tanácsnak nincsen fegyveres alakulata. Támadó jelleggel nem lép fel. Ha mégis hadakozni kell, a tanács döntése, hogy mely klánokat milyen feladatra osztja be. Egy tagklán sem húzhatja ki magát a feladatok teljesítése alól.
IV./5. A védelemről: A város védelmét a Védőrség biztosítja. Kidolgozása a tanács feladata.
Ha valamelyik klán szeretne csatlakozni, avagy kérdése lenne, bátran forduljon Tagrin Khaaldarhoz (136321), az Ötbányai Klánszövetség főtanácsosához!
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.