Letartóztatások Ötbányán

A frissiben megalakult Családok Céhe és az ötbányai Öt Család nagy fegyvertényt könyvelhetett el az elmúlt napokban. Az Alvárosban a kapuknál a törpe őrök egy gyanús alakot igazoltattak, akit végül a Családok Céhének mágusával tudtak csak megfékezni és mint kiderült egy korábbi lopás tettesét sikerült törvény elé citálniuk.
Az elf ugyan nem árulta el nevét, végig ellenségesen viselkedett, a jól megérdemelt büntetést azonban nem kerülhette el. Jelenleg is a Kereskedők utcájában egy pellengérre állítva kénytelen tűrni, hogy a városlakók megismerhessék arcát. Így talán legközelebb kevesebb szerencsével jár.
Eközben itt az utóbb említett helyszínen a Törpe Légiók és bajtársaik szintén sikerrel ejtettek el két rablással és gyújtogatással vádolt férfit, de a bűnlajstromuk ezzel még nem teljes. Egyelőre róluk még nem döntött a Céh bírósága, a Légiók vendégszeretetét élvezik.
Viszont ismét bebizonyosodott pandúrból lesz a legjobb rabló, ugyanis egyikük a Védelmezők klán korábbi tagjaként mutatkozott be. Talán nem meglepő, hogy ennek ellenére sem bántak vele kesztyűs kézzel, ugyanis az összecsapás folyamán a Légiók vezérét számszeríjjal próbálta megfékezni…

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.