Majdnem végzetes csapás a Fenyőerdőben

A Szabad Vándorok Szövetsége és az Elfeledett Kötelék klán nyugodt őrjáratot folytattak az ötbányai Fenyőerdőben nem sokkal ezelőtt. Külön utakon indultak el feladatuk ellátására, ám egy váratlan támadás érte őket. Két jól megtermett troll és tucatnyinál több ork támadta meg a két csapatot, akik végül egyesült erővel szálltak szembe a hirtelen jött szörnyáradattal. A trollok közül az egyik vélhetően sámán volt, s mágiájával nem kis kavalkádot okozott. A bátor csapat kisebb nehézségek árán, de leterítette a két trollt, ám nem is sejtették, hogy a támadók közül előlépett ork volt a főkolompos, aki eddig fajtársai között vegyült el. Az ork mágus végső elkeseredettségében úgy döntött, hogy halálos erejű mágikus csapást mér a két klán tagjaira. Szikrázó és izzó gömböt formált kezeivel és egy elemi csapásra készült. A két klán bátor harcosai azonnal felismerték a helyzet súlyosságát és életüket kockáztatva végül megfékezték az őrjöngő orkot, akinek még halála előtt sikerült a halálos gömböt felrobbantania. A robbanás ereje szörnyű volt és több súlyos sebesült is lett. Végül mégis győzedelmeskedtek az őrjárat résztvevői, akiknek sikerült szétkergetniük a megmaradt orkokat, kiknek azután se híre se hamva nem volt. Az támadás oka és háttere egyelőre ismeretlen.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.