Felhívás Felvigyázásra
- on 10.16.08
- Archivum
Nagybecsü polgárai Ötbányának!
Ezúton tudatik minden szívében kellő bátorságot érző fegyveres alakulattal és csoporttal, hogy városunk szükséghelyzetbe került! Megalapozott értesülések szerint szeretett városunk közvetlen közelében szörnyek vonulására lehet számítani jelen hónap folyamán. Erbir testvérünk halálának kivizsgálása így is rengeteg erőforrását igénybe veszi a városi őrségünknek. Im-ígyen úgy döntöttünk, hogy szigorúan ellenőrzött keretek között megkérünk benneteket, vállaljatok részt a Felső-városunk falain történő őrködésben. A mai naptól visszavonásáig érvényes, hogy a város védelmében eddig is szerepet vállalt klánokon kívül bármely szervezet részt vehet a városi őrködésben és felvigyázásban, ha a járőrözés megkezdése előtt jól láthatóan magára akasztja klánjának szimbólumát a hovatartozás végett, és klánjának vezére vagy reprezentánsa bejelenti klánjának járőrözésre való igényét és hajlandóságát a Családok Céhének Házában.

Keménykobakú Zigmar, a Keménykobakú család tanácsnoki tagja
//Családok Céhének háza a játéktéren: Ötbánya > Felső város > A kereskedők utcája > Családok Céh-háza
Járőrözés/őrködés helyszíne a játéktéren: Javasolt védelmi pontok és fejlécnevek:
- Távolrév: A révi dűlő - [Árnyas erdő] / [Kopár hegy]
- Ötbánya: Fenyőerdő - [Lavinahágó] / [Gleccserek Völgye]
- Sziklaöböl: Bozótos - [Bozóterdő] / [Kristály-patak völgye]
- Pormeder: Tikkasztó sivatag - [Sivatagi romok] / [Homokdombok]
//
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.