A Csárda-Királyné tizenkét próbája

Szabad Vándorok Szövetsége és az Elfeledett kötelék rendezésében


Corvusiak!
Eltelt az 505. év, és annak 12. hónapja, melyben az Ötbánya Kapuja Csárda nyerte el a legjobbnak járó címet. Ennek az évnek királynője is kell legyen!
Belevaló és talpraesett asszonykákat várunk, hogy megmérettesse magát versenyünkön. A királyság meghódításáért próbákat kell kiállni, és a próbák végén a jelentkezők létszámától függően búcsúzunk egy-egy lovagnőtől. Tehát, csak egy marad minden próba végén, ki elnyeri Csárda koronáját, és egy éven át ingyen ellátásra jogosult, illetve büszkén viselheti a világban a Csárda királynőjének címét.

Ezen felül nem kevesebb, mint 200 ezer aranytallér kerül annak a klánnak a kincstárába, amelyiket a győztes megnevezi. (Ez a nyeremény a felajánlásokkal együtt nőhet - igen-igen, bátran ajánljunk fel!)

Kitétel: A rendező klánok tagjai, illetve sötételfek a versenyen nem vehetnek részt.

//A verseny bírák által döntetik el, és minden próbában az esik ki, akit a legkevésbé találtak jónak a zsűrik. Minden próbára mindenkinek 1, azaz egy darab reag áll rendelkezésre, azon belül kell minden folyamatot végigvezetni. A tánc-próba NJK (erre alkalomra képzett) partnerrel zajlik. Az erő-próba mindenki-mindenki ellen zajlik. A legkreatívabb, humorosabb megoldások megalkotói esélyesek a továbbjutásra és a végső győzelemre. Ne átalljunk figyelni az előző próbák eseményeire (pl. az iváspróba mellékhatásai). A verseny realtime (valós idejűleg) zajlik//

Felajánlásokat lehet tenni nála: Damas Herzeleid
Bírák: Strathairn Adwen, Evelyn Monroe, Victoryo Vozach Xointaxhin, Damas Herzeleid, Öt Család képviselője
Nála add be nevezésed: Victoryo Vozach Xointaxhin
Itt jelenj meg a versenyre: Ötbánya, Fenyőerdő, Ötbánya Kapuja Csárda
Ekkor: 506. Év, Érkezők havának 29. napja, délután
A versenyzők védelméről a Szabad Vándorok Szövetsége nevében Syvyan Sárkányláng Harcos Nagykolompos gondoskodik.

Készüljetek:

  • Az Érkezők hava : A Vendégcsalogatás próbája
    -Feladat: Ötletek, szónoklatok, hangzatos felhívás kitalálása, mely akár szlogen is lehet a Csárda számára.
  • A Törpék hava : Az Ivás próbája
    -Feladat: A lehető legtöbb italt legyűrni, minden segítség/kapaszkodás nélkül.
  • A Süvöltő hava : A Dalnok próbája
    -Feladat: Bemutatkozás, rövidke élettörténet, esetleg egy kitalált mese mely az elmesélővel “esett meg”.
  • A Bányák hava : A Háziasszony próbája
    -Feladat: Minél ízletesebb (és persze ötletesebb) nyárson sült étket elkészíteni a vendégeknek. Alapanyagot a Csárda biztosít minden versenyzőnek. Hozott anyagból is lehet dolgozni.
  • Az Emberek hava : A Kufár próbája
    -Feladat: A legötletesebb módon kell a Csárdasört eladni egy elképzelt piaci járókelőnek.
  • Az Áradás hava: A Gondviselés próbája
    -Feladat: A versenyasztalon kidőlt különféle étkek eltakarítása - kizárólag szájjal!
  • A Palota hava: A Szépség próbája
    -Feladat: A versenyzők elvonulnak a paraván mögé, és egyenként bemutatják ruhakölteményeikkel az ideális nőt. A kreatív és a nyálcsorgató megjelenés a nyerő!
  • Az Elfek hava: A Rímfaragó próbája
    -Feladat: Egy a Csárdát dicsőítő rímes és elmés szószedet rögtönzése, ez minimum 16 sor. (sorok és versszakok ritmusa szabadon választható)
  • A Háborúk hava : Az Erő próbája
    -Feladat: A hölgyek a Csárda udvarán, az elkerített iszapos “arénában” küzdenek meg egymással.
  • A Hosszú Menetelés hava : A Tánc próbája
    -Feladat: A városok jellegzetes táncait kell eljárni. Előnyből indulnak, kik még a verseny előtt Irith-nél jelentkeznek és próbálnak, hogy ellessék a főbb lépéseket.
    Táncok:
    Sziklaöböli keménytalpas (katonás trappoló)
    Távolrévi kerengő (daliás keringő)
    Ötbányai kőmorzsoló (csűrdöngölős medvetánc)
    Pormederi buckadobáló (akrobatikus hoppáré, a lényeg, hogy a férfiember jól megdobálja az asszonyt)
  • A Gnómok hava : A Zseni próbája
    -Feladat: Egy olyan szerkezet kitalálása és annak vélt elkészítési módjának leírása, mely a mai kor vívmányaival megvalósítható lenne ám még nem létezik, de megkönnyítené az Érkezők életét.
  • Az Orkvonulás hava : A Szörnybefogás próbája
    -Feladat: A fenyőerdőben szabadjára eresztett Pulyka kakas befogása.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.