A néma is cinkos a tolvajok közt!

Eddig is köztudott volt, hogy Ötbánya városa már nem az, ami korábban volt. Az utóbbi időben egyre jobban elszaporodtak a tolvajlások, megromlott a közbiztonság. Ezt követően újabb csoportosulások érkeztek, és telepedtek le itt, és néhány helyi klán az Ötök megboldogult képviselőjével, Rőtszakállú Erbirrel karöltve igyekeztek gátat vetni a megromlott közbiztonságnak, jelentéktelen sikerrel.
Ám nem csak rossz dolgok történtek, hanem jók is. Kísérlet történt Ötbánya kézművességének, kereskedelmének fellendítésére, melynek eredményeképpen a Kereskedők Utcájában Fagyott Föld Csodái néven egy bolt nyílt, amelyben igyekeztek kielégíteni a városban felmerülő igényeket különféle használati vagy éppen dísztárgyak, eszközök, kelmék révén, illetve új távlatot mutatni. Azonban eme nemes próbálkozást, mely városunk fényét igyekezett, és igyekszik mind a mai napig emelni, egy kisebb csapás érte a helyi alvilág révén. Mert sajnos kár is tagadni, és egészen világos, hogy ez a megromlott közbiztonság, ami inkább közbizonytalanság, nem csupán a Felső Városban működő gyenge rendfenntartás eredménye, hanem egy szervezett Alvilág „érdeme” is.
Így lehetséges az a szégyenletes eset, hogy fényes nappal rablás történt a Fagyott Föld Csodáiban, azonban a támadók kilétéről, és a pontos zsákmányról egyelőre nincsenek információk. Viszont felmerül a kérdés, ha már eddig merészkednek egyesek, hogy nem az éj leple alatt titkon fosszanak ki egy boltot, akkor akad-e a Felső Városban biztonságos hely, vagy minden ártatlan polgárnak félve kell lehunynia a szemét, rettegve attól, hogy lehet, nem ébred fel többé, vagy feldúlják az otthonát, a családját. Vajon a helyi klánok, és a város többi klánja, nem beszélve az Ötökről, fog-e bármit is tenni annak érdekében, hogy végre megfékezze ezt a borzalmat, mely lassan rettegéssel tölti el Ötbánya egyszerű lakót? Vagy talán már elveszett az egész város, és most már a Bűn melegágya, Távolrév után szabadon? Ez a ragályos kór Sziklaöbölt és Pormedert is el fogja érni, ezzel megpecsételve Corvus sorsát, vagy van még remény?
Ezt a pletykát egy Fürgelábú Zyrin (ál)néven tevékenykedő alak terjeszti

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.