Tolvajkocsma a város szívében
- on 01.23.09
- Archivum
Fogadó a Vak Mantikorhoz. Alig van valaki, akinek ne lenne ismerős ez a név a Törpék városában, még az átutazók is hamar ráakadnak a Felső városban található zömök épületre. A jellegzetes építmény a Törpeváros képéhez úgy tartozik hozzá, mint hegygerinchez a hósipka, csak az égiek tudják, mennyi ideje áll már ott, menedéket nyújtva a megfáradt vándoroknak és városlakóknak egyaránt. A hosszú évtizedek mit sem változtattak külsején, az erős, vastag kőfalak ma is épp úgy védenek a tél hidege ellen, mint egykor. A sok-sok év alatt legfeljebb csak a berendezés esett át némi változtatáson, és persze, nem egyszer gazdát cserélt az épület. Hosszú ideig állt a városvezetőség tulajdonában, tavaly azonban a vezetők bérbe adták egy magánszemély részére. A patinás fogadó vezetését egy Singerod Handler nevű elf vette át, kinek megalapozott feltételezéseink szerint máig köze van a Mantikor irányításához, még ha papírforma szerint nem is ő a tulajdonos. Az ő színrelépésével egyidőben érezhetően megszaporodtak a lopások a Felső városban, az idő múlásával pedig csak rosszabbodott a helyzet a közbiztonságot illetően. Véletlen lenne, hogy mióta gazdát cserélt a Mantikor, a környék lakosai egyre inkább nem érzik biztonságban a vagyonukat? Nem. Arról, hogy titkon mi folyik az egykor biztonságos fogadó falai között egy volt klántag számol be, aki érthető okokból kérte neve elhallgatását.
Informátorunk elmondása szerint a Mantikorban folytatott vendéglátás nem egyéb, mint egy álca, ami arra szolgál, hogy a polgárok és a hatóságok elől elrejtse a háttérben folyó piszkos ügyleteket. A fogadó ugyanis már jó ideje a Zsebmetszők nevezetű tolvajklánnak ad otthont. Az információ terjesztője saját bevallása szerint egykor maga is közéjük tartozott, így szavai hihetőségéhez nem fér kétség. Elmondta azt is, hogy a fogadó szobáiban a vendégekhez hasonlóan a tolvajok is helyet kapnak, csak ők ingyen, nekik az ellátás is bérmentes. Cserébe kötelezettségük lopásaikat írásban jelenteni, és a jelentést leadni az emeleten található irodában. Volt zsebmetszős informátorunk azt is elmesélte, hogy a lopásokat tartalmazó irományokat személy szerint Singerod utasítására kellett írnia, a magát becsületes fogadósnak mondó férfi ugyanis nem más, mint a bűnbanda vezetője. Az informátor maga sem tudta a bűnbanda összes tagját név szerint felsorolni, pedig bevallása szerint hosszú időt töltött közöttük. Annyi bizonyos, hogy Mantikor minden alkalmazottja benne van az alvilági ügyekben, sőt talán még szállítók is. Emberünket nem kellett hosszan unszolni, hogy említsen meg pár nevet azok közül, akikre emlékszik. Állítása szerint a fogadóban különböző munkaköröket betöltő személyek, mint Curzio Malaparte, Inwe Alcarin, Shardom Deronge, Lia Aradolwen, Valandil, és nem utolsó sorban a klánvezérrel bizalmas kapcsolatot ápoló Mnemo Herthike, nem többek holmi élősködő tolvajnál, de a csapos gnóm, Theofil is ugyanúgy bűnrészes a dologban. Persze nem kis idő telt el azóta, hogy hírszerzőnk elhagyta a Mantikort, s azzal együtt az ottani tolvajklánt is, az említett nevek tulajdonosai közül már nem biztos, hogy mindannyian ott dolgoznak a mai napig. Egy valami viszont mindennél biztosabb. A betérő vendégek minden egyes arannyal, amit a Mantikorban fizetnek, egy tolvajokból álló banda további gazdagodását segítik elő! Becsületes honfitársaim, el lehetne gondolkodni azon, hogy kinek jó az, ha a nehéz munkával megszerzett pénzünket egy tolvajok lakta helyen költjük el! Egy jó érzésű polgár biztos nem akarna önként tolvajokat pénzelni, elősegítve ezzel szeretett Ötbányánk züllését, a már amúgy is virágzó alvilág további fejlődését!
Leave a Reply
You must be logged in to post a comment.