Törpe családnevek II.

Hiába kértem segítséget Ötbánya lakóitól, úgy látszik, senki nem méltat válaszra egy sötételfet, ha mégoly’ szépen kér s kérdez is. Kénytelen voltam hát egyedül utánanézni annak, mit lehet tudni az itt élőkről.
Miközben a Légiók tekercsei között kutakodtam, feltűnt pár vaskos, kortól megfakult borítójú kötet a polcon, mi felkeltette az érdeklődésemet. Belelapoztam… aztán szaladtam, hogy papirost és tintát szerezzek a jegyzeteléshez.

Az olvasottak alapján egészen éles képet kaphattam a különböző törpe családok jellegzetes vonásairól. Úgy döntöttem,terjedelméből adódóan nevenként tárom Ötbánya lakói elé amit találtam.

Sziklafiak: (Sziklafi, Sziklafia) Mogorva, kemény figurák ők, kik bizalmatlanok az idegenekkel szemben, és csak hosszú idő múltán hajlandók beismerni, ha valakit végül megkedveltek. Ennek ellenkezőjéről természetesen jóval könnyebb, s kevesebb idő meggyőződni, hiszen nem kenyerük az alakoskodást, és senki kedvéért nem hajlandók a kelleténél tovább játszani bármiféle szerepet.
Ritkán mutatják ki érzéseiket, mozdulataik s tetteik urai. Dússzőrzetű arcuk akár a szikla, merev; ám tekintetük beszédes. Kevesen tapasztalják, milyen, ha egy Sziklafi gyengéd… de azt beszédik, ha igazán szeretnek, akkor a pillantás, mit kedvesükre vetnek, meleg és puha, s akár egy ölelés: óvó és szoros.
Beszélik még, hogy asszonyaik is ettől oly’ gömbölydedek. A kő, ha sokat simogatják, veszít durvaságából, élei kerekednek. Márpedig a Sziklafiak másik ismérve, hogy nem szeretik a féllimunkát; ha valamit tesznek, akkor azt vagy teljes szívvel, vagy sehogy.

Nemigen hallani törpéről, kinek nevében e nemzetség szerepel, ám megjegyzendő tény, hogy sokan hivatkoznak úgy Ötbánya elsődleges lakóira, mint a sziklafiak. Talán egy ősi, mára már rangját és hírét vesztett család lehetnek ők, még az Érkezés idejéből? Könnyen elképzelhető, hiszen a törpék általános leírása és e család sok közös vonással büszkélkedhet. Úgy tűnik ők azok, kik nem ragaszkodtak a szoros-szigorú szabályokhoz, s a névleg is elkülönülő közösség eszméjéhez. Sőt, talán ez a felfogás is csak később alakult ki, ahogy a kisebb családok különböző jellegzetességei fokozatosan testet öltöttek.

Hosszas utánajárás után rendszerezte: a Törpe Légiók Kis Karvalya, C.I.Sz. 506. Emberek havának napjaiban.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.