Ötbánya

A Szabad Vándorok Szövetsége, megunván a telet
Álarcosbált rendezett.
Belevaló zenészek adták a talpalávalót,
Kevesen ültek, s fogadták társként a kandallót.
Volt itt minden! Tündér, rubinttündér, halál
S az ő angyala, ent, szőke herceg fehér gwuffján
Óh, de várjunk, jól látom, még egy csuklyás?
Vajh mi lesz, ha összefut a két Kaszás?
Ám egyikük már kezdi is a táncot a koromszín angyallal,
Beront egy újabb bálozó, küzdött a faggyal.
Hideg van kinn, s benn gyűlik a nép,
Lovaggal, macsoggal, Pókkirálynővel, ördöggel tarkított a kép.
Nini, egy boszorka,
Répából az orra,
De hol maradt, kérdem én felháborodva, a seprű?
A vén, morgós törpe söpör vele, ilyen egyszerű.
Nem akad ki nem táncol,
Vagy valahol viháncol,
Mindenki partnerével koptatja a parkettát.
De ni, akad egy pár, ki galád,
S nem húzott jelmezt!
Bár ez holnapra, úgyis felejtve lesz…

Kiáltja egy öreg, szakállas törpe
Térjünk a választásra! Én meg addig a sörre!
S kezdődik is a vonulás,
Bájolgás, fenyegetés, mutogatás.
Királynőnek valókból nincs hiány,
Vörösek, feketék, barnák, egyik se silány!
Ám az izgatott várakozás közepette,
Tortába hull a népek fele.
Csöppnyi leányka hangosan nevet,
Jóságos fantom nyújt segítő kezet.
A halál angyala és egy nézelődő
Volt az édességben fetrengő.
Ám nincs sok idő keseregni,
Vagy a jelmezeket levedleni.
A bál párja táncra kél:
A Pókkirálynő és a fess gavallér.
De táncot jár, aki csak tudja,
Míg véget nem ér az utolsó nóta.

Halkul a zene, véget ér a tánc.
Leomlik a tél építette komor sánc
Mindenki szívében.
Élvezzétek tovább a tavaszt, szeretetben, békében!

Vadrózsa Herzeleid tollából