Rémület a köbön! Gwuffej a küszöbön

- Képzelje komámasszony mi hallottam a Galagonyanétől, aki Mandula nénitől hallotta, aki a nagyorrú kovács feleségétől hallotta, akinek az öreg almáskofa mondta, hogy azt hallotta a szemben lakó uraság cselédjétől, hogy valaki egy levágott gwuff fejét rakta a küszöbükre. Úgy történt az eset, hogy a lány épp az előszobát söpörte, az asszonyság pedig épp készült elmenni otthonról, hogy megvegye azt a gyönyörű blúzt az árustól, amit az előtte való nap kinézett magának. A lány is ott volt vele mikor kinézték azt mondta, hogy tényleg csodaszép anyag. El is kezdte gyűjteni a rávalót, úgy számolja, hogy az érkezők havára már az övé is lesz.
- Na de druszám inkább azt folytasd, amit elkezdtél. Épp a gwuff fejénél tartottál.
- No, hát az úgy volt, hogy az asszonyság kinyitotta az ajtót és akkor meglátta a fejet. Képzelheted, hogy megrémült. Ott egy levágott gwuff fej az ajtóban és csupa vér a föld körülötte.
- Borzalmas lehetett. Szegény asszony.
- Úgy megijedt, hogy bele is ájult az uraság karjaiba. Azt mondta a lány, hogy majd egy óráig kellett élesztgetni mire végre magához tért a rémületből. Az uraság úgy feldühödött, hogy eszét vesztve kirohant az utcára, hogy riassza az őrséget. A csőcselék persze nagyot röhögött mikor elbotlott a fejben. Aztán mikor végre kiért az utcára meglátta, hogy a falat is kipingálták a gaztevők. aztat pingálták oda, hogy “Sárkány ellen sárkányfű, medri ellen tűskesztyű” és mellé pedig, hogy “Bánya szele kifújja a port a gépezetből.”
- Fújja csak. Torkig vagyok már ezekkel a pojácákkal. De mennem kell druszám, mert az uram azt mondta, hogy ha nem lesz az asztalon a vacsora az asztalon mire hazaér a kocsmából, akkor megint be fogom verni az orrom az asztalba.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.