Ötbánya

Bizony nagy mulatság volt a minap az Ötbánya Kapuja Csárdában, folyt az ital, énekeltek a fehérnépek, s még tán egy sziklaöböli legény, kin a Szellemlovagok köpenye pihent, tán még ő is megtanulta, milyen az amikor fokossal járják a betyárok a bányai talpalósan pattogós muzsikára.

A mulatság azonban az éj beköszöntével véget ért, ám a Csárda kasszája sok száz arannyal gazdagodott, kétség kívül sok tolvaj fantáziája eljátszott a gondolattal: Mi lenne ha…? Ám itt véget is ért az elmélkedés, mivel akadtak ott Hős Betyárok, s persze széles pajzsú Szellemlovagok is bőven.

Furcsamód a hajnal beköszöntével, szintén láttak egy Szellemlovag különítményt a Gwufftenyésztők táborából távozni, méghozzá egy nagyobb csordát vezetve, s velük volt a Titokzatos Fehér Gwuff is mely a Vásár fő attrakciója volt. A csapat Sziklaöböl felé vette az irányt, ám a karaván még a Fenyőerdő peremén a Fekete Unikornis Lovagrend tagjaival találkozott. Ez is jelzi, hogy a szállítmány értéke nem csekély, de ami talán még fontosabb, hogy a régi kapcsolatok máig nem halványultak el, s koptak meg az idő tükrében.

Kevés Rend mondhatja el magáról, hogy oly régi szövetségi szálaik vannak, mint ami a Fekete Unikornisok és a Szellemlovagok között fennáll. Ötbánya vénei közt, még ott kering jópár régi sziklaöböli és bányai rege, hol ezen két rend büszke és nemes lovagjai együtt küzdöttek. Jelképek ők, két nép, két város jó viszonyának zálogai, s a Rend, s a Béke megtestesítői.

Én a gyakran regélő Füstöspipa Gobzar egy úti nótával kívánok jó utat ezeknek a furcsa, ám baráti népeknek!

Fúnak a szelek havasok ölén,
Hágók repedésének komor sötétjén,
Ormok fénylő peremén.

Reccsen a csizmák alatt a hó,
S bőszen dobban a gwuffkanca patkó,
S pattan a bot, a vándornak való.

Vándornak, kit óv az erdő,
Kalmárnak, kit hív dal, mely mithrilltől csengő,
Lovagnak, ki kardjával hal.

Mennyi nép, mennyi alak,
Ki járja mindennap a havas utakat,
Hát legyen nékúk útjuk:

Békés,
Nyugodt,
S gondtalan, mert várja őket az Otthon tüze untalan!