Törvények
626. évi I. törvényerejű rendelet – Ötbánya Városőrsége/Hadteste
A minap összeült az Ötök Tanácsa. Mérlegelve, átgondolva a helyzetet döntést hozott. Félő hogy kisebb-nagyobb Vahadellenes csoportok lázadnak fel dicső falainkon belül és kívül egyaránt. Ötbánya teljes haderejét az Ötök felügyelete mellett egyetlen személy felügyeli és fogja össze mától. Vasmarok Zomor, városunk Hadkapitánya egy személyben rendelkezik ezen túl városunk bátor katonáival.
Ezen rendelet visszavonásig érvénybe lépett a Gnómok havának 21. napjának 626. évében. A hadtest felépítése:
Egység
Szakasz
Zászlóalj
Hadtest
505. évi I. törvény - Kocsmákról és ivópénzről
Az ötbányai Ötök Tanácsa megfontolva és átgondolva a nehéz helyzetet, úgy határozott, hogy a város falain belül három, dicső falainkon kívül egyetlen fogadó működéséhez járul hozzá. A három fogadó az alvárosi Mithrill Ház, a Várerdőben fellelhető Fogadó a Halott Helytartóhoz és a Fogadó a vak mantikorhoz. A helyeket bérlői titulusban bárki - akár klán is - kiveheti.
A többi fogadó, kocsma vagy italmérő hely zártkörűen, azaz csak adott klán számára elérhetően üzemelhet, továbbá ivópénz fizetésére kötelezettek eme klánok. Az ivópénz havi díja 5 lélekszilánkban határoztatik meg.
505. évi II. törvényerejű rendelet - A Kegyeltekről és Védencekről
A kegyeltekről
Városunk azon dicső polgárai, kiket az Ötök Nagytiszteletű Tanácsa kimagasló keggyel jutalmaz, viseljék büszkén valamelyik Nagycsalád amulettjét nyakukban megkülönböztetésképpen. Ezen törpék (alkalmasint emberek vagy más faj képviselői) városunk legmegbecsültebb lakónak számítanak, kiknek bántalmazása, kifosztása vagy egyéb más módon történő megkárosítása úgy tekintendő, mintha az Öt Család valamelyik vérbeli tagja ellen követtetett volna el, ím-ígyen első ízben 20 napnyi, másodízben 33 napnyi börtönnel sújtassanak, harmadízben pedig - a vétségtől függően - csonkíttassanak meg, és/vagy űzessenek ki Ötbánya városából életük végéig.
Kegyeltjeink jelenleg:
506. évi I. törvény - A Fajokról
Mi, az Ötök Tanácsa megfontolván őseink hagyatékát, s erős kézzel reagálván a városunkban eluralkodó kaotikus erők delejes hatalmának fojtogató szorítására elrendeljük, hogy a mai naptól törvénybe fogalmazva tétessen különbség az Érkező fajok között valamennyi tekintetben.
1. cikkely – A Szent-Rangsorról
Az Érkező fajok közül kétséget kizáróan a Törpe a legkiemelkedőbb. Ezt bizonyítja ideális konstitúciója: alacsonyabb a túlméretezett többi fajnál. Zömök testalkata, erős fizikuma rendkívüli stabilitást és ideális véráramlást biztosít számára. Dús szőrzete védi a hidegtől, fejlett fallikus szerve pedig hatékony utódnemzéséről gondoskodnak. Mentális képességei is magasan a többi faj fölé helyezik a törpét: egyedüli szakértője a Mohaser készítésének, mely reá a szentséges áhítat átszellemült állapotát hozza, ellentétben azokkal a keserű mérgekkel, melyek a többi faj fejére balga, sötét bódulattal települnek. Ezek a törpékre hatástalanok, mely ismételten megmutatja a törpe faj mindent elsöprő magasabbrendűségét.
A föntiek alapján kiviláglik, hogy a Törpe fajt a többitől megkülönböztetni tartozunk. Magunk után második legnemesebb fajnak a tisztavérű gnómokat tartjuk, kik csodálatos szakértelmükkel és a világ logikájának megértésével, építészeti remekműveikkel mindenkoron segítették a fajtánkat és a Város működését.
A tisztavérű fajok között nem teszünk további rangsort, azok alárendelt népekként kezeltetnek, de jogok őket is illetik.
A sötét-elfeket a mai naptól nem tekintjük az Érkezőkkel rokonnak, mivel azok más fajokkal termékeny utódot létrehozni nem képesek, feltűnésüket gyakorta rendbontás és halál kíséri, sokuk képtelen a társas életformára és kapcsolatokra. Ezen okból Ötbányán jogok őket nem illetik, velük szemben az állatokkal hasonlatos viselkedés ildomos. Tartásuk, nevelésük és bántalmazások a gwuffokra vonatkozó szokásjogokkal egyezzék! Ez alól csak azon egyedek képeznek kivételt, akik valamilyen különleges okból kivívták a város elismerését.
2. cikkely – Jogokról és büntetésekről
A törpe faj tagjai városunkban bármiképp bántalmazni vagy megkárosítani különösen tilos! A törpe, akit efféle inzultus ért, a rendfenntartó erőknél ezt bejelentheti, s bemondása alapján az őt megkárosító egyént megbüntetik. Feljelentést kizárólag a sértett fél tehet személyesen, a nevében senki más nem! A törpe adott szava feltétlenül elegendő az ítélet meghozatalához. A büntetés mértéke az eset súlyától függően változhat, de minimum 10, átlagosan azonban 30 napos börtönbüntetéssel sújtatik a vétkes.
//Játéktéri bántalmazásról küldj üzenetet a város SegédAdminjának. A levélnek tartalmaznia kell a bántalmazó(k) nevét, regisztrációs számát, a történtek időpontját és a játéktéri helyszínt. A játéktéri bántalmazás miatt csak akkor kerül bárki börtönbe, ha a játék során a támadók személyazonossága a sértett fél előtt ismert, illetve ha a sértett fél túléli az inzultust. In Charachter halott JK-tól nem fogadható el ilyen feljelentés! FIGYELEM: IC-játékban viszont valótlan esemény is bejelenthető, de ez kitudódik (szintén ic-játékban).//
Ha egy törpét valamely fajtársa károsítja vagy nyomorítja meg, úgy a sértett fél állítását bizonyítani tartozik a rendfenntartó erők előtt. Az ily módon fajtársát megkárosító törpének vágassék le jobbik keze és vétessék börtönbe.
// Csonkolás: megfelelő egyedi hírnevet, élettartamra szóló tulajdonságérték-módosító átkot jelent, amelyet a játékosnak ki kell játszania karakterén minden IC játéknál.//
A nem-törpe fajúakat megkárosítani bármilyen formában szintén tilos, ám az ő szavuk a városi rendfenntartó erők előtt nem elegendő, csupán akkor, ha a városi őrség tetten éri a bűncselekményt folyamatában.
//IC lopás/inzultus esetén akkor jár börtön, ha a városi őrség tetten éri az elkövető(ke)t.//
3. cikkely – Egyéb jogok
Törpe családok és szervezetek ezután csak az Alvárosban települhetnek le, vegyes fajú klánok pedig kizárólag a felvárosban vásárolhatnak és/vagy építhetnek otthont maguknak.
Alapvető jogaik minden fajként deklarált népséget továbbra is megilletik.